Botrányosan ért véget múlt szombaton a Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő által meghirdetett gazdatüntetés, pedig a képviselő eddigi „karrierje” alapján szinte borítékolható volt a végkifejlet.
Szabó többezer traktor és mezőgazdasági jármű Budapestre jövetelét vetítette elő augusztus 20-ra, amelyekkel a Hősök teréről a Parlament elé vonultak volna. Ebből végül nem lett semmi, sőt a kormányellenes demonstráción is alig százan voltak. A csalódott tüntetők számon is kérték a főszervezőt, aki még ekkor is a Gellért-térről érkező traktorokat vizionált.
Pedig ha gazdák tudták volna, kivel állnak szemben, lehet, óvatosabbak lettek volna.
Gyanús tagtoborzás
A leginkább politikai kalandorként jellemezhető szegedi képviselő először 2002-ben adott jelt magáról, amikor elindult Csepreg polgármesteri székéért, de elbukott a választáson. Egy évvel később már a szocialistáknál próbált szerencsét, és gyorsan az MSZP ifjúsági tagozata, a Fibisz (Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták) Vas megyei vezetője lett.
Szabó MSZP-s karrierje nem tartott sokáig, egy évvel később már ki is tették a szűrét, miután helyi roma vezetők azt állították,
társaival pénzért toborzott fiktív tagokat az MSZP-be, így a párt helyi szervezete több száz fősre duzzadt rövid idő alatt.
Bár a botrányból végül nem lett büntetőügy, a Vas megyei szervezetet feloszlatták, a párt megyei vezetését Kiss Péter akkori kancelláriaminiszter vette át.
Külön érdekesség, hogy a botrányban érintett volt a jelenleg a zuglói parkolási botrányban gyanúsított Tóth Csaba is, aki akkoriban a párt megyei elnökhelyettese volt. Sőt, nem csak az ő, hanem a 2011-ben csalásért és más bűncselekményekért hat év fegyházra ítélt Zuschlag János neve is felmerül, aki korábban a Fibisz elnökhelyetteseként dolgozott.
Szabó tagadta az ellene felhozott vádakat, sőt visszavágott: beperelte Horváth Csabát, az Országos Cigány Önkormányzat akkori megyei elnökét rágalmazás miatt. De ez még nem minden: azt állította, hogy a rágalmazási per tárgyalásának előestéjén megverték és megerőszakolták.
A legnagyobb titok ismerője
Szabó Bálint a botrány után az ország másik végébe, Szegedre tette át székhelyét, ahol 2011-ben megalapította a követeléskezeléssel foglalkozó Likvid Kontroll Kft.-t. A cég egyebek mellett arról lett híres, hogy a Szeviép-károsultakat képviselte, bár volt, aki szerint ehhez nem lett volna jogosultsága.